Harmadnapra mind a vendég, mind a hal büdös

 

Rég nevettem annyit, mint Ernelláék és Farkasék – a két összezárt család – bénázásán.

Összefogott az egész internet, hogy tévesen azt higgyük, ez a film egy komor, köldöknéző, önmarcangoló opusz. Úgy ültem be rá a Jameson Cinefesten, Miskolcon, mint Woody Allen, aki Wágnerre készülve a füldugót is megvette. És erre kiderül, hogy egy vicces, önironikus, közvetlen mozi, és a 80 perc elrepült, míg könnyezve nevettünk önmagunk bénaságán, ezért kicsit csalódott is voltam, hogy vége.

Mi is így néznénk, ha hajnalban betoppannának a rokonok az összes cuccukkal és egy tengerimalaccal.
Mi is így néznénk, ha hajnalban betoppannának a rokonok az összes cuccukkal és egy tengerimalaccal.

Néztem volna még. Mert kívülről nézve baromi szórakoztató, ha összezárnak pár rokonoddal két napra, és csak arra tudsz gondolni: „Meddig fognak ezek itt maradni?!?” Főleg, ha az összezártságot a gyerekek saját rendezésű bábelőadása súlyosbítja, amit a szülőknek farsangi maszkban kell megtekinteni.

Egy átlagos gyerek előadás mindig pont kétszer olyan hosszú, mint amire számítottunk.
Egy átlagos gyerek előadás mindig pont kétszer olyan hosszú, mint amire számítottunk.

Vetítési időpontok a Cinemax oldalán!

És ha a jófejség-méter eddig nem ütötte volna ki a biztosítékot, következett egy laza beszélgetés az alkotókkal, ahol a rendező kisfia – egyben a film gyerekszereplője – végig a színpadon bukfencezett ellopva a showt. Végül az előtérben a nappalinak berendezett részben jött a stábbal közös pálinkázgatás.

 

De persze nem csak a bemutató volt családias – az egész forgatás. Hajdu Szabolcs elmesélte, hogy kell szinte 0 forintból díjnyertes közönségfilmet készíteni:
„A tanítványaim a Metropolitan Egyetemről fényképezték a filmet. Ennyien csináltunk, diákok és család, barátok. Ebben állami támogatás nem volt. Herner Dánielnek köszönhető az a készpénz, ami rendelkezésre állt, a saját lakásunkban forgattunk – hogy is hívják az ilyet? … no budget mozi. …

A Forgatás 14 napig tartott, akkor tudtunk vágni, amikor sikerült nagymamát diszponálni a gyerekekhez, mi a Domával (az Albertet játszó színész – szerk.) egy építkezésen dolgoztunk nappal és utána tudtunk forgatni. Ez volt a hobbink. … Egy ilyen típusú filmet nagyjából 100 ember rak össze, mi 15-en voltunk összesen, ezért mindenki 5-6 feladatot ellátott, az étkeztetést pedig úgy oldottuk meg, hogy a barátokat felhívtuk, ki az aki egyes napokra tud főzni 15 embernek és jöttek, hozták lábosokban.”

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá