Hétvégi filmhíradó – január 26.

A legnagyobb szenzáció a héten kétségtelenül a Testről és lélekről Oscar jelölése. Az, hogy bent van az Oscaron vagy kint van az Oscaron, olyan stilisztikai vita, mint a Csinibabában Helsinki még nyugat vagy már nyugat volta – egy biztos: örülünk, hogy lesz miért izgulni márciusban.

Itt megnézhetitek, milyen utat járt be a film megszületésétől máig, itt pedig, hogy mennyire örültek az alkotók, amikor bekerültek a nomináltak közé. Ha még mindig nem láttátok a filmet, jó hír, hogy márciustól megy az HBOGO-n. (Az első hónap ingyenes – csak súgok), februártól pedig a Netflixen, ha Amerikában éltek.

Végre a mozikban A hentes, a kurva és a félszemű, Szász János új filmje, ami az első világháború utáni Magyarország legismertebb valós bűnügyi történetét mutatja be fantasztikus látványvilággal.

Sándor Pál új filmjébe is bepillanthatunk, megérkezett a Vándorszínészek első trailere.

 

Nyakunkon a filmhét is, érdemes csemegézni, hogy melyik filmet néznétek meg. Idén tényleg elég gazdag a program.

A dokumentumfilm őrültek tudjuk, mit tesznek a hétvégén: emitt a Budapest International Documentary Festival programja magyar és nemzetközi filmkínálattal.

Bogdán Árpád kemény témát vállalt fel Genezis című filmjével, reméljük elismerik Berlinben.

Kellemes, mozizós hétvégét!

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá