Magyar égre magyar budit!

Gagarin halálának 50. évfordulóján tartották a Lajkó premierjét. Lengyel Balázs filmjében a jó öreg Jurij fontos szerepet kap, mint ahogy a klasszikus kert végi rötyó is. A Tóték óta nem hagyott ilyen mély nyomot a művészetben egy budi. És bár a szívecskés kis fabódé végigkísér bennünket a filmen, nem kell attól félni, hogy a humora szó szerint és képletesen gatyaletoló. Egyedi látványvilág, tényleg vicces (nem csak viccesen erőlködő) poénok, érdekes történet, és a politikai korrektség tökéletes hiánya – hála istennek.

Ahhoz, hogy végre magunk mögött tudjuk hagyni az ötvenes éveket, szükségünk van rá, hogy alaposan kiröhögjük. A tanú óta nem vállalkozott erre senki. A szovjet-magyar barátság idétlenségétől, a brezsnyevi csókon át, a pronyó szoci bénázásokig és a mindent átható szalonnáciságig minden pont úgy jelenik meg a filmben, ahogy faterom két konyak után egy füstölgő Szimfóniával a szájában viccelődött az amúgy nem túl felemelő évtizedről.

Örülök, hogy ebben a filmben mindenhol megjelenik az akasztófahumor: forradalom, szovjet bevonulás, Gulág – egykutya. Mi magyarok mindenből viccet tudtunk csinálni akkor is … és most is.

Nézzétek meg, mert zseniális.

Ui. Külön köszönet, hogy az oroszok tényleg oroszul beszélnek feliratozva, nem pedig orosz akcentussal magyarul.

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá