Valami röhögés

Kövezzetek meg, vessetek a mókusok elé, de nekem tetszett.

A sajtóvetítésen az egész terem rázkódva röhögött a sötétben, hogy aztán a lámpagyújtás után gyorsan elspricceljen megírni, hogy milyen szar a film. Ha az a hobbid, hogy a protagonista inner needjéről beszélgetsz a laoszi művészfilmek dramaturgiájával összevetve, akkor idén Valentin napkor messzire kerüld el a mozit. Ha csak másfél óra masszív, politikailag teljesen inkorrekt röhögésre vágysz hazai sztárparádéval és különösebb erkölcsi mondanivaló nélkül, akkor foglalj egy jegyet a VA3-ra.

Scherer Péternél szánalmasabb nyomozója csak a francia Taxi sorozatnak volt, Ganxsta Zolee saját bevallása szerint pedig csak magát adta, mert bukónak kellett lennie, és ütnie másokat. A szereplők Nagy Ervint is hosszan ugratták, hogy Rezsó, a meleg rab szerepében ő is csak magát alakítja. Tény, hogy Nagy Ervin szeret hülyét csinálni magából, ez már a Hetedik Alabárdosban is kiderült, így saját bevallása szerint is sikerült lenulláznia azt a nimbuszt, amit a Kincsem főszereplőjeként felépített.

A történet a szokásos: a balek Várnai testvéreket (Pindroch Csaba, Hujber Feri, Szabó Győző) megint megszívatja Alex, a szélhámos. Ezúttal egy 100 milliós értékű bélyeg után folyik a hajsza. Baláék mellett még egy rivális „kemény” banda kapcsolódik be a történetbe – Toniék, Ganxsta Zolee-val kiegészülve, aki pár villámcsapás után elég jól bírja, ha árammal csapatják. Ehhez már csak egy önimádó zsaru kell, aki hűvösre juttatja az egész bagázst. Odabent pedig Rezsó és a meleg haverok várják hőseinket, nomeg a nagyjából magát játszó el (és meg) nem ismert színész – Stolhl Buci, Kokó szerepében. Persze Buci nem a ringben szerezte a becenevét, hanem a felszippantott csíkok mentén.

Az egész őrületet megspékeli, hogy elő kell adniuk musicaljüket rabokra átírva, így az összes meleg rab kitáncolhatja magából az igazi nőt. Terry Black beájulna.

Poénban és az előző filmekre utalásokban sűrű a film, és bár semmi sem ér fel szegény Schütz Ila betépett takarítónő-táncához az első részből, azért az alkotók rendesen kitettek magukért: bő másfél óra teljesen laza, komolytalan hülyülés, ami nem is akar több lenni.

Ja, és a legjobbak most is a reklámok a végén. Ha minden hirdető ilyen laza lenne az év 365 napján, bekapcsolnám néha a tévémet.

 

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá